Skip to content

Pallas könyvek

Menu
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Kapcsolat
Menu

Milyen hatás várható a Reiki kezelések után?

Posted on 2018-01-25

Az internet és a különféle közösségi hálózatok lehetővé tették, hogy olyan személyekkel is tartani tudjuk a kapcsolatot, akik szó szerint a világ másik felén élnek. Ennek köszönhetően, az információk, a különféle nézetek, elméletek és hitrendszerek is rendkívüli gyorsasággal válnak ismerté a világ legeldugottabb zugaiban is. A Reiki Réka mester által terjesztett és gyakorolt alternatív gyógymód, ami már számtalan ember életét tette harmonikussá szerte a világon.

Alternatív kezelések és azok hatásaiTulajdonképpen a Reiki Réka mester tolmácsolásában kezdett igazán elterjedni Magyarországon, amit hosszú tanulási folyamat után sajátított el. Kellőképpen felkészülve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megmutatja ezt a lehetőséget másoknak is, illetve ahol ezt igénylik, ott ezzel a módszerrel segít meggyógyulni olyan betegségekből, amelyekre gyakran az orvosok sem tudják a megoldást. A Reiki Réka mester segítségével elsajátítható, sőt, bárki mesterré válhat, amennyiben hajlandó folyamatosan tanulni. Ugyanis a mesterré válás egyáltalán nem jelenti a tanulás végét, hanem éppen ellenkezőleg, akkor kezd az ember egyre többet megtudni erről az alternatív gyógymódról. Nyilván olyanok is vannak, akik nem szeretnének feltétlenül a mesterképzésben részt venni, csupán valamilyen problémájukra keresik a megoldást. A Reiki Réka szerint több problémára is megoldást nyújt. Hozzá bátran fordulhatnak mindazok, akik depresszióval, fáradékonysággal, alvászavarral, pánikbetegséggel, gyakori fejfájással, gerincproblémákkal, szorongással vagy párkapcsolati gondokkal küzdenek.

Annak ellenére, hogy hazánkban még nem igazán vált elismerté és az emberek kissé kétkedően fogadják, Reiki Réka szerint sokaknak segített valamilyen probléma megoldásában. Mindazoknak, akik egyszer igénybe vették az alternatív gyógyításnak ezt a változatát, mind pozitív véleményt fogalmaztak meg, hiszen megváltoztatta az életüket. Gyakran az életmódban bekövetkezett átalakulásban látszik meg a Reiki hatása, ugyanis sokan arról számoltak be, hogy harmonikusabbá váltak a kapcsolataik.

« Előző: Konyhai mérleg több színben
Esküvői fotós kell az események megörökítéséért :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Ingatlan adásvétel ügyvéd segítségével biztonságosan
  • Napelem inverter hibakódok: mit ellenőrizhetsz biztonságosan, és mikor kell szakember?
  • Gyermekszemészeti magánrendelés Budapesten: mennyi időt érdemes szánni a pupillatágításos vizsgálatra?
  • Műköröm építés sablonnal vagy tippel: melyik hosszabbítási technika mikor praktikus?
  • Csőtörés felderítés bontás nélkül – Nívógáz Hungária Kft.

Kategóriák

  • Ajtó
  • Autó
  • Egészség
  • Egyéb
  • Ékszer
  • Életmód
  • Esküvői ruha
  • Könyvek
  • Recept
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

ablak ajándék akkumulátor betonkerítés brit care kutyatáp cipő elektromos fűtés erp fűtés gumi hajbeültetés infraszauna internet játékok klíma klíma akció kutyatáp könyvek körömdíszítés körömdíszítő lakáshitel led légkondi légkondicionáló mobil klíma méhpempő műanyag ablak műanyag nyílászáró napelem Nemzetközi költöztetés nyomda Budapest pezsgő páramentesítő párátlanító reklámajándék szauna szaunázás szerver tapéta tapéták TV vízszűrő víztisztító webáruház ékszerek
©2026 Pallas könyvek | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}